Projektvezető
Kovách ImreRésztvevők
A kutatás
A válságra az elitek a bezárulással és a fejlesztési források feletti rendelkezés monopolizálási törekvéseivel válaszolnak.
A felvételek a magyarországi elitek záródásról tanúskodik. Ha a három elit együttes mutatóit tekintjük, az is kirajzolódik, hogy a társadalom csúcsán levő csoport, jó anyagi háttere ellenére, viszonylag elégedetlen a helyzetével. A hazai elitcsoportok politikai értékrendje nem letisztult számos egymásnak ellentmondó állítás fogalmazódott meg a kutatás kapcsán.
A szlovákiai magyar kisebbség kulturális és gazdasági elitjének a többségét elsőgenerációs értelmiségiek képezik, akik különböző társadalmi csoportokba tartozó szülők gyermekei. Részben falusi származásúak, részben vidéki kisebb-nagyobb városok szülöttei. Vagyis társadalmi eredetét tekintve a szlovákiai magyar elit heterogén népesség, ennek minden pozitív és negatív következményével együtt.
Az erdélyi magyar gazdasági és kulturális elitet leginkább „erdélyisége” köti össze. Elsősorban erdélyiként határozzák meg önmagukat, és számukra a haza és szülőföld fogalma is elsősorban Erdélyre rímel. A vonatkozó adatok összevetése alapján megállapíthatjuk, hogy a kisebbségi kulturális elit nagyobb mértékben beágyazott az állami, hatalmi struktúrákba, mint pl. a hasonló magyarországi elit. Ugyanakkor a kisebbségi elit hatalomhoz való pozitív viszonyulását tehát elsősorban nem személyi ambíciók vezérlik, hanem a kisebbség-többség strukturális helyzete termeli ki ezt a kötődést.
A kutatás az 1988/93-as, 1997-es, 2001-es empirikus kutatás sorozat folytatása, amely során 2009-ben és 2010 – ben 3568 elithez tartozót kerestünk meg. A magyarországi politikai elittel (401 fő), gazdasági elittel ( 438 fő), kulturális elittel (501 fő) a magyarországi kisebbségek (német, roma, szlovák, román) elitjével ( összesen 522 fő), a szlovákiai magyar kisebbség gazdasági (398 fő) és kulturális elitjével ( 395 fő), a romániai magyar kisebbségi gazdasági (407 fő) és kulturális elitjével ( 506 fő) készült interjú
A kutatás, kiterjedtsége és a korábbi felvételek adataival való összehasonlíthatósága következtében (21 év !), nemzetközileg is egyedülálló információmennyiséget gyűjtött össze.
A kutatás jelentőségét növeli, hogy először történt meg a magyarországi kisebbségek elitjeinek és a szlovákiai és romániai magyar kisebbségek elitcsoportjainak a magyarországi elitekkel is összehasonlítható vizsgálata.Kutatási beszámoló (pdf 340 kb)